tuddmegazigazsagot

A Szcientológia Vallási Egyesület Központi Szervezet közleménye - A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

Budapest, 2016. november 26., szombat (OS)

A gyengébbik nem védelmében 1999-ben az ENSZ Közgyűlése november 25-ét határozta meg A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjává.

A nők ellen elkövetett erőszak fogalmába beletartoznak a testi és a lelki sanyargatások, valamint a szexuális indíttatásból elkövetett inzultusok. Valódi számokat, statisztikákat nehéz meghatározni, mivel a családon belüli erőszakok gyakran zárt ajtók mögötti titok marad.

Magyarországon közel kétmillió olyan nő él, aki 75 éves kora előtt valamikor élt súlyos lelki erőszakot használó partnerrel párkapcsolatban, és élete során közel 800 ezer nőt ért testi, valamint közel 300 ezret szexuális erőszak is.

A Fiatalok az Emberi Jogokért szervezet minden alkalmat megragad arra, hogy felhívja a figyelmet az alapvető emberi jogokra. Kampányuk alapja az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában meghatározott 30 pont.

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján, pénteken este, Budapesten a Duna Pláza forgalmas környékén emberi jogi felvilágosító füzeteket, szórólapokat osztottak.

L. Ron Hubbard, a Szcientológia vallás alapítója, humanitárius munkássága során szorgalmazta az alapvető jogaink ismerté tételét, megismerését. A Fiatalok az Emberi Jogokért szervezet aktivistái is azt tartják az első lépésnek, hogy mindenkinek tisztában kell lennie veleszületett jogaikkal.


Kiadó: Szcientológia Vallási Egyesület Központi Szervezet

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.


Kérjuk rakja össze egere segítségével a jobb felső sarokban látható képet. A kép darabjainak nem szükséges tökéletesen illeszkednie!
twth önkéntes-lelkészek drogmentes-világért  narconon fiatalok-az-emberi-jogokért CCHRlogoblack criminon alkalmazott-oktatastan
Az út a boldogsághoz Önkéntes lelkészek A Drogmentes Világért Alapítvány Narconon Fiatalok az emberi jogokért Emberi jogok Criminon Alkalmazott oktatástan