tuddmegazigazsagot

Atlantában avatták fel a Szcientológia Egyház új ideális központját

  2016. április 2-án tartották az Antlantai Ideális Szcientológia Egyház megnyitóját.

 

  

„Ez most az új amerikai Délnek szóló Szcientológia”, mondta David Miscavige, a Szcientológia egyházi vezetője. „Tehát miután ez a szalag aláhull Atlantáért, és ennek folytán a város felemelkedik, ha bárki megkérdezné, hogy hová emelkedik Atlanta, őszintén mondhatod: az örökkévalóság felé!”

 

David Miscavige jövőképe és vezetése alatt a Szcientológia Egyház több mint 50 új Ideális Egyházat nyitott meg a közelmúltban – Los Angelestől Tampáig, Londontól Milánóig, Johannesburgtól Tokióig, Moszkvától Kaohsiungig. Ezek a megnyitók a vallás nemzetközi terjeszkedésének fáklyái – egy olyan terjeszkedésé, amely az utóbbi egy évtizedben intenzívebb volt, mint az azt megelőző 50 évben.

 

„A mai nap egy olyan Ideális Egyház megteremtéséről emlékezünk meg, amely megtestesíti az Ideális egyházak szellemiségét.”, mondta David Miscavige mielőtt a hatalmas szalag átvágásával hivatalosan is megnyitotta a Szcientológia Egyház Atlanta Ideális Szervezetét.

 

A legutóbbi évtizedekben itt született meg az az emberi jogi kereszteshadjárat, amely átalakította Amerikát és elkápráztatta a világot. Itt született meg Atlanta mottója: „Resurgens” [újjászülető], amely egy olyan várost ír le, amely büszkén, erősen és szabadon emelkedik fel, és nem rettentik vissza a csapások. És ez a kedvelt szólás született város lakóiról: Ez a város túl elfoglalt a gyűlölködéshez.

 

És most, 2016-ban, itt van az újabb tanúbizonysága annak, hogy minden nő és férfi születésétől fogva jogosult a szabadságra: az Atlantai Szcientológia Ideális Egyház. Az „ideális” standardot a Szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard állította fel, hogy minden egyház tökéletesen képviselje a vallás alaptételeit és gyakorlatait.

 

Az Egyház új otthona Atlanta nagyvárosi területén és a City of Sandy Springs határán található, egy, a forgalmas Roswell Road felé emelkedő magaslaton. A 4200 négyzetméteres Williamsburg-stílusú udvarház örömmel fogad mindenkit, aki Atlantából vagy azon túlról érkezik.

 

A megnyitó ünnepségre 1500 atlantai szcientológus érkezett, plusz azok, akik a keleti partvidékről jöttek ide. Az ünneplők között ott voltak az atlantai közösség meghatározó képviselői is, akik az Egyházat új otthonában üdvözölték: Pamela Perkins Carn, az Atlantai Összfelekezeti Gyermekmozgalom ügyvezető koordinátora; Orlando Johnson, az Agape Közösség Oktatási és Erőforrásközpont igazgatója; Dr. James Milner tiszteletes, a Community Concerns, Inc. alapítója és ügyvezető igazgatója; valamint Georgia állam szenátora, Donzella James.

 

Milner tiszteletes felidézte az összegyűltek előtt, hogy „olyan szerencsés voltam, hogy Dr. Martin Luther Kinggel együtt menetelhettem itt, Atlanta utcáin. Az elnyomás ellen harcoltunk. ... Manapság a drogok jelentik a leghatalmasabb elnyomást. A drogok miatt az emberek elveszítik az emberiességüket.” A Szcientológia által támogatott drogfelvilágosító kezdeményezésre utalva a tiszteletes ezt mondta: „Mi használjuk az anyagokat, tanácsadóink is használják őket, és a Drogmentes Világért program segítségével a drogfogyasztás jelentősen csökkent.”

 

„Az a hozzájárulásuk, amellyel ezt az Egyházat idehelyezték, minden bizonnyal egy óriási befektetés egy stabil társadalom érdekében”, hangsúlyozta Milner tiszteletes.

 

Orlando Johnson az Agape Központtól L. Ron Hubbard Az út a boldogsághoz című nem vallási etikai és erkölcsi útmutatójáról beszélt. „Mi drogfüggőkkel, bűnözőkkel foglalkozunk, és olyanokkal, akik egy új életet szeretnének kezdeni. Ezek nehéz fiúk de miután valaki elvégzi Az út a boldogsághoz képzésünket a központunkban, látom, hogy az üzenete velük marad.”

 

„A mai napon egy kimagasló célt, egy olyan elköteleződést avatunk fel, amely a holnapot jó irányba alakítja”, mondta Orlando Johnson. „Tehát járjuk együtt a teljes szabadság felé vezető utat. És köszönjük meg L. Ron Hubbardnak, hogy feltérképezte nekünk az életet.”

 

Pamela Carn az Összfelekezeti Gyermekmozgalomtól arra szólított fel, hogy mentsük meg a jövő generációt a bűnözéstől és a drogoktól. „Mindig is az volt az elképzelésem a munkámmal kapcsolatban, hogy egy asztalhoz tudok ülni testvéreimmel, akik ugyanolyan emberszeretők”, mondta. „És ez az, ami egyedülálló a Szcientológiával kapcsolatban: Önök nem »kivételt« jelentenek. Nem, hanem támogató munkájuk és az Egyház alapvető tantételei segítségével az Önök tevékenysége az építésről szól.”

 

James szenátor pedig arról beszélt, hogyan veszítette el nővérét a pszichiátria markában. „Senki nem állt a mi oldalunkon ... egészen addig, amíg Önök az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezettel és a Pszichiátria: A halálipar kiállítással meg nem jelentek az állami parlament épületében.

 

„Azóta partneri viszonyt létesítettünk, hogy ezt az információt az emberek tudtára adhassuk. ... Törvényt is hoztunk annak érdekében, hogy a probléma gyökerét tudjuk megtámadni, és ez az új Egyház ragyogó kiindulópont, ahonnan hírét vihetjük ennek.”

 

Végezetül James szenátor hozzátette: „E nap jelentőségéről beszélve nem mehetünk el az egyik legnagyszerűbb ember, L. Ron Hubbard mellett. A maga idejében megelőzte a saját korát, és munkássága még ma is időszerű. Tehát az ő nevében és ezzel a mai felszenteléssel kívánom, hogy Georgia soha ne legyen a régi.”

 

Az új Atlanta Ideális Egyház már a Közönséginformációs Központtól kezdve minden látogató számára kínál egy bemutatót a Dianetikáról és a Szcientológiáról. Kivetítői, amelyek több mint 500 filmet tartalmaznak, a Szcientológia vallás tanait és gyakorlatait, valamint L. Ron Hubbard Alapító életét és örökségét mutatják be.

 

Az Információs Központ a Szcientológia által támogatott humanitárius programokról is ad részletes áttekintést. Ezek között találhatunk egy világszintű emberi jogi felvilágosító kezdeményezést; egy nagy hatású drogfelvilágosító, -megelőző és -rehabilitációs programot; írástudósági és tanulási központok nemzetközi hálózata; és a Szcientológia Önkéntes Lelkészek programja, amely jelenleg a világ legnagyobb független felmentőserege.

 

Az Atlanta Ideális Egyházban egy olyan kápolna is található, amelyben Szcientológia gyülekezeti találkozókat, például vasárnapi szertartásokat, esküvőket és névadó szertartásokat lehet tartani, valamint házigazdaként szolgál közösségi szintű rendezvényekhez, amelyen bármilyen felekezethez tartozók részt vehetnek. Az Ideális Egyházban vannak továbbá különféle szeminárium- és tantermek, amellett, hogy egy egész emeletet a Szcientológia auditálásnak (szellemi tanácsadásnak) szenteltek.

 

Az atlantai megnyitó az Egyház az elmúlt 12 hónapban tapasztalható robbanásszerű növekedésének egy újabb állomása. És az év hátra lévő részében további megnyitókra is számíthatunk Ausztrália, Új-Zéland, Európa és Észak-Amerika kulturális központjaiban.

 

 

 

 

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.


Kérjuk rakja össze egere segítségével a jobb felső sarokban látható képet. A kép darabjainak nem szükséges tökéletesen illeszkednie!

Hittételek

Keresés az oldalon

Fotók

twth önkéntes-lelkészek drogmentes-világért  narconon fiatalok-az-emberi-jogokért CCHRlogoblack criminon alkalmazott-oktatastan
Az út a boldogsághoz Önkéntes lelkészek A Drogmentes Világért Alapítvány Narconon Fiatalok az emberi jogokért Emberi jogok Criminon Alkalmazott oktatástan