tuddmegazigazsagot

Egy új vallás  elemzése és áttekintése – írta: M. Darrol Bryant, Ph.D.

I. SZAKMAI HÁTTÉR


[...]

A vallás és kultúra tudósaként 1970 óta foglalkozom az új vallási mozgalmak tanulmányozásával. Az érdekelt, hogy megértsem ezeknek az új mozgalmaknak a kezdeteit, hitét, gyakorlatát és a szélesebb kultúrával való kapcsolatát. (Sok új vallás átfogó értelemben nem „új”, csak az észak-amerikai társadalom számára tűnik annak.) Az is érdekelt, és igen lenyűgözően hatott rám, hogy bizonyos közösségi szektorok milyen intenzíven, néha hisztérikusan reagálnak az új vallási mozgalmakra. Kiterjedt helyszíni kutatómunkát végeztem sok kanadai, egyesült államokbeli és indiai vallási közösségben.

Ami a Szcientológia Egyházat illeti, először a 70-es évek közepén szereztem tudomást erről az új vallási közösségről. Aztán Torontóban és Kitchenerben (Ontario állam) találkoztam a Szcientológia Egyház tagjaival. A 70-es évek végén és a 80-as évek elején alkalmam volt részt venni néhány találkozón, ahol a Szcientológia Egyház tagjai és vallástudósok gyűltek össze, hogy megvitassák a Szcientológia alapvető hittételeit és gyakorlatait. Megismerkedtem az Egyház amerikai és brit ágainak néhány tagjával. Hosszú beszélgetéseket folytattam az egyháztagokkal a Szcientológiában szerzett tapasztalataikról, és ezeknek az életükre gyakorolt hatásáról. Mind a mai napig korlátozott kapcsolatot tartok fenn néhány egyháztaggal. Felkerestem Szcientológia központokat Kitchenerben és a torontói Yonge Streeten is. A 70-es évek közepe óta sokat elolvastam a Szcientológia Egyház nagyobb kiadványai közül, köztük a következőket: Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya, Az önkéntes lelkész kézikönyve, Mi a Szcientológia?, valamint A Szcientológia vallás. Olvastam az Egyháznak az olyan társadalmi kérdésekről megjelent kiadványait is, mint a drogproblémák, a mentálhigiénés gyakorlatok vagy a vallásszabadság. Olvastam olyan tudományos cikkeket és könyveket is a Szcientológia Egyházról, amelyeket főként vallásszociológusok írtak.

II. A FELADAT


Arra kértek fel, hogy vallástudósként osszam meg a véleményemet két kérdéssel kapcsolatban. 1. Vallás-e a Szcientológia? és 2. Istentiszteleti helyek-e a Szcientológia egyházak? Az is világos a számomra, hogy ezek a kérdések igen közel állnak azokhoz a kérdésekhez, amelyek alapján bizonyos törvényhozások a Szcientológia Egyház szervezeteinek adómentességét elbírálják. E kérdések megközelítésekor adok némi hátteret az új vallási mozgalmakat vizsgáló tudományágból, majd közvetlenül a kérdés megválaszolására fordítom a figyelmemet. Az elemzésem, valamint a kérdésekre adott válaszaim alapja az, hogy vallástudós vagyok, nem pedig valamilyen jogi vagy közigazgatási szakértő.

III. AZ „ÚJ VALLÁSOK” ÉS A VALLÁSTUDOMÁNY


E század második felében rengeteg „új vallás” született mind Észak-Amerikában, mind pedig Európában. A közönségtájékoztatásban gyakran „kultuszoknak” hívták őket, és olyan csoportok tartoztak ide, mint a Hare Krisna, a 3HO, az Egyesítő Egyház, a Transzcendentális Meditáció, valamint a Szcientológia. Az „új vallások” általában olyan szenzációhajhász kijelentések miatt vonták magukra a közönségtájékoztatás figyelmét, amelyek szerint az új vallási közösségek tagjai nem saját választásuk alapján maradnak ott, hanem azért, mert „programozták” vagy „agymosásban részesítették” őket. Az ilyen kijelentésekkel tudományos vizsgálatok (Eileen Barker: The Making of a Moonie, Oxford, 1984.), továbbá kormányvizsgálatok (Hill jelentés az „Elmefejlesztő iskolákról, szektákról és kultuszokról Ontarióban”, 1980) is foglalkoztak. E megbízható tudományos és kormányvizsgálatok nem találtak semmilyen alapot ilyen vádakra, ezek az előítéletes elképzelések mégis léteznek.

Amikor a 60-as és 70-es években vallástudósok az „új vallási közösségek” tanulmányozásába kezdtek, sok olyan megfigyelésük volt, amit itt el lehetne mondani. Ezek a tanulmányok áthúzódtak a 80-as és 90-es évekbe, és vizsgálódásaikat kiterjesztették a világ más részeire is.

Az „új vallások” közül sok valójában nem volt „új”, csak Észak-Amerikának volt az. Például a Hare Krisna mozgalmat gyakran emlegetik „új vallásként”, de az valójában csak Észak-Amerikában volt új. Ez egy régóta fennálló közösség Indiában, és a XV. századbeli hindu reformer, Caitanya életéből és munkájából ered. És azóta folyamatosan létezik Indiában, de Észak-Amerikába csak az 1960-as években jelent meg. Ugyanez a helyzet számos más, új vallási mozgalommal is, amelyek a keleti hindu, buddhista és szikh tradíciókból származnak.

Néhány „új vallás” a régi vallások elfelejtett vagy mellőzött aspektusainak felújításából ered, gyakran a muszlim, zsidó és keresztény hit misztikus és meditatív dimenzióiból. Például Kanada első „deprogramozási” esete egy, a Waterloo-i Egyetemen végzett fiatal nő volt, aki csatlakozott egy katolikus karizmatikus közösséghez az Ontarióbeli Orangeville-ben.

Sok „új vallás” a keresztény vagy iszlám misszionáriusok és az őshonos afrikai és ázsiai tradíciók szembekerüléséből alakult ki. Mikor ezek a csoportok jöttek terjeszteni a hitüket Észak-Amerikába, riadalommal szemlélték őket, mivel az új közösségek sok hitét „eretneknek” tekintették a régi felekezetekhez képest.

Sok ilyen szintetikus mozgalom – mint például az Egyesítő Egyház – a keresztény missziós világban gyökeredzik, de a bennszülött vagy hagyományos vallások elemei mellett „új kinyilatkoztatásokat” is magukba foglalnak. Analóg ezzel a Bahai hagyomány, amely az iszlám hagyományából bukkan elő, de tartalmaz „új kinyilatkoztatást” is.

Némelyik új vallás általában véve „új” volt, például a Szcientológia és a Proszperók. (Lásd Robert Ellwood, Jr.: Religious and Spiritual Groups in Modern America, Englewood Cliffs, NJ, 1973.) Mégis, még ezekben az esetekben is megtaláljuk a teljes újdonság visszautasítását, például amikor L. Ron Hubbard kijelenti, hogy a Szcientológia „Sziddhártha Buddha működésének közvetlen kiterjesztése” (Az önkéntes lelkész kézikönyve). Így még ezekben az esetekben is vannak olyan hitbéli, gyakorlatbéli, inspirációs vagy rituális elemek, amelyeknek vannak elődei vagy párhuzamai régebbi és/vagy más tradíciókban.

A vallástörténészek arra hívják fel a figyelmünket, hogy mindig születnek „új vallási mozgalmak”. Például rámutattak, hogy a XIX. századi Amerikában országszerte bukkanak fel „új vallási mozgalmak”, a XX. századi Japánban pedig, különösen a II. világháború után figyeltek meg hasonló jelenséget. A XIX. századi amerikai esetek többnyire a kereszténység különböző olvasatai voltak, de mindazonáltal „újak”. (Lásd Mary Farrell Bednarowski,New Religions and the Theological Imagination in America, Bloomington, IN, 1989.) Voltak shakerek, kvékerek, mormonok, új fények, oneidiánok, új harmóniánok és ezernyi más vallás. Japán esetében a legtöbb új vallási mozgalom gyökere a buddhizmusból eredt, legismertebb közülük a szokka gakkai. Ennek alapján a történészek a következő összefüggéseket következtették ki: (1) bár folyamatosan születnek új vallási mozgalmak, ezek általában igen rövid életűek. Miután egy karizmatikus, prófétikus vagy kinyilatkoztatásokat tevő személyiség körül megszülettek, gyakran 2-3 év alatt eltűntek. Aztán (2) azt a néhányat, amely kitartott, végül teljesen törvényes vallási tradícióként ismerték el. Vegyük például a mormonokat, a Krisztus Egyházát, a Tudósokat és a Hetednapi Adventistákat, akiket egytől egyig széles körben támadtak XIX. századi születésükkor, de most „törvényes” vallási közösségként ismerik el őket. A bahaista közösség egy nem észak-amerikai példa ugyanerre a jelenségre, ugyanúgy, mint a buddhista gyökerű szokka gakkai Japánban.

A vallásszociológusok is tettek egy fontos megfigyelést. Azt figyelték meg, hogy Észak-Amerikában a korábbi új vallási mozgalmak a későbbi, XX. századiaktól a társadalmi elhelyezkedésükben különböznek. Új vallási mozgalmak jellemzően a társadalom peremére szorult, hátrányosan megkülönböztetett szektorokban születnek. Ez a jelenség könnyen megfigyelhető. Ha átsétálunk az amerikai városok gettóin (vagy Latin-Amerika favelláin, esetleg az Afrika nagyvárosait körülvevő földfoglaló városokon), vagy felkeressük a falusi szegényeket, rengeteg ismeretlen vallási csoportosulást fedezünk fel. De ezeken a társadalmi területeken nem fordítanak különösebb figyelmet rájuk. A XX. század végének vallási mozgalmaiban az az új elem, hogy más társadalmi osztályt vonzottak magukhoz: a közép- és felső osztályok fiatalabb rétegeit. (Lásd Bryan Wilson, The Social Impact of New Religious Movements, New York, 1981.) Könnyen elképzelhető, hogy a közép- vagy felsőosztálybeli szülők elszomorodtak, amikor megtudták, hogy 25 éves fiuk, aki a Harvardon végzett, most egy koreai messiás követője, vagy hogy 24 éves lányuk, aki a Torontói Egyetemen végzett, most „Hare Krisnát” énekel a repülőtéren. De a történelemből tudjuk, hogy az ilyen reakciók gyakran megtörténtek, amikor az immár felnőtt gyerekek új vagy szokatlan vallási tradíciókhoz csatlakoztak (például Szent Tamást szülei egy évig fogva tartották, amikor dominikánussá, ennek az új vallási rendnek a követőjévé akart válni). A 60-as és 70-es évek népszerű új vallásaihoz vonzott felnőtt ifjak nem voltak sem szegények, sem a társadalom szélére szorultak. A közép- és felső osztályokból származtak. Ezenfelül e mozgalmak sokkal kisebbek voltak, mint amit a médiák beszámolói sejttettek. Kanadában például sok új vallási közösség tagsága sokkal inkább százakban vagy ezrekben volt mérhető, mint tíz- vagy százezrekben, amit ezen új közösségek ellenfelei hangoztattak. Néhány kanadai csoport viszont nagyobb tagsággal rendelkezett.

Az „új vallások” olyan jelenségeket hoztak felszínre a vallástudós számára, amelyek ellentmondtak néhány konvencionális akadémiai képzetnek, de tudomásom szerint egyetlen vallástudósnak sincs bármiféle kétsége afelől, hogy az „új vallások” esetében vallási jelenségekkel van dolgunk. Hogy „jó vallásról” vagy „rossz vallásról” van-e szó, az gyakran volt nagyobb nyilvános viták tárgya, de a vallástudósok sosem vonták kétségbe, hogy vallási jelenségekkel találkoztak. (Lásd See J. Gordon Melton: Encyclopedic Handbook of Cults in America, New York, 1986 és The Encyclopedia of America Religions, Detroit, 1989, amely tartalmazza az „új vallásokat”.)

IV. VALLÁS-E A SZCIENTOLÓGIA?


A vallás modern akadémikus tanulmányozását, amely a XIX. és XX. században kezdődött, meg kell különböztetni a teológia klasszikus ágaitól. Míg a teológia feladata egy adott közösség (keresztény, zsidó, mohamedán, hindu stb.) hitének feltárása volt – ez általában a nyugati keresztény hitet jelentette –, addig a vallás tudományos tanulmányozása arra irányult, hogy az összes vallási jelenség tudományos leírását és elemzését megadja. Így a vallástudomány modern irányának egyik első feladata jellemzően az volt, hogy megszabadítsa a vallás definícióját a kizárólagosan a kereszténységre vonatkozó jelentéstartalomtól. A vallás szabványos szótári meghatározásai még tükrözik ezt a tendenciát, mely a vallást általánosságban különösen a kereszténység, valamint más monoteista hitek jellemzőivel azonosítja. Ezek a definíciók gyakran utalnak arra, hogy a vallás egyedüli és központi jellemzője a „hit egy Legfelsőbb Lényben”. Ugyanakkor a tudósok több olyan fő vallásos irányzatot is ismernek, akik nem osztják az „egyetlen Istenbe vetett hit” fontosságát. Elsődleges példák erre a buddhizmus, különösen annak théraváda formái, ahol az ilyen hitet kereken visszautasítják, valamint a dzsainizmus, amely szintén kereken elutasítja ezt a hitet. Pedig e vallások több mint kétezer évesek. A konfuciuszi hagyományok ezenfelül kisebbre csökkentették a transzcendensre helyezett hangsúlyt, és nagyobbra növelték a helyes emberi kapcsolatokra helyezett hangsúlyt. A hinduizmusban pedig sok isten és istennő szerepelt, nem csak egyetlen „Legfelsőbb Lény”. Ezenfelül a Nyugat monoteista hitének igen misztikus hagyományai gyakran érveltek éppen az Isten, mint „Legfelsőbb Lény” eszméje ellen, és ragaszkodtak ahhoz, hogy Isten valósága túlmutat az ilyen elképzeléseken. Ezért lényegesnek látszott, hogy a vallást úgy határozzák meg vagy értsék meg, hogy az végig a történelemben megfeleljen az emberi lények körében fellelhető vallási hagyományok változatos sokféleségének.

Ugyanakkor felismerték, hogy az emberiség vallási hagyományaiban van egy dimenzió, amely túlmutat az evilági léten. Ezt a dimenziót vagy valóságot azonban igen sokféleképpen nevezték. Míg a keresztények törekedhetnek „Istennel való egyesülésre”, a mohamedánok pedig igyekezhetnek „alárendelni magukat Allah akaratának”, addig a buddhisták inkább arra hajlottak, hogy „belső megvilágosodást vagy szatorit” érjenek el, a hinduk pedig inkább a „belső atman vagy önvaló” megvalósításán fáradoztak, a dzsainok pedig egy „jó elme” kiművelésére törekedtek. Így a vallásnak a modern vallástudományban született definíciója valamennyire elismer valamilyen „Túlsót”, amely elég tág értelmű ahhoz, hogy azokat a vallásokat is magába foglalja, amelyekben vagy nincs meg a „Legfelsőbb Lény”, vagy a Végső más felfogása nevében kereken elutasítanak egy ilyen gondolatot. Míg minden vallás azonosítja az élet egy szent dimenzióját, nem minden vallás azonosítja a szentséget egy „Legfelsőbb Lénnyel”.

Míg a nyugati protestáns keresztények különös hangsúlyt fektethetnek a hitre mint a vallás központi részére, addig a vallási élet más irányai – akár keresztények, akár nem – nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra. A buddhizmusban például a gyakorlat a téma: a Nyolcszoros Ösvény gyakorlata mint a szenvedélyek legyőzésének Útja. A hinduizmusban egy egész Úttal találkozunk, ami a Végső felé vezet, és itt az egész élet gyakorlatokból (rádzsa jóga) vagy munkából (karma jóga) áll. De a gyakorlat nemcsak meditáció, kontempláció vagy cselekvés, hanem ima is, etikus viselkedés, családi élet és sok más gyakorlat. Minden vallási hagyományban, bár változó mértékben, de egy egész élet van jelen, amelyet a vallás ideáljának megfelelően kell élni, és amely életnek a gyakorlatban meg kell mutatkoznia. Így egy adott vallási út ideáljai és etikai útmutatásai teljesítésének gyakorlata a vallás mibenlétének megértésében egy további dimenziónak tekinthető. Ezenkívül a vallási közösségekben és hagyományokban megfigyelt gyakorlat gyakran szertartásos.

Így a modern vallástudomány végül elismerte a vallási élet egy további dimenzióját, nevezetesen a rituális dimenziót. A szertartások és rituálék a vallási közösség olyan strukturált tettei, amelyek az élet Végső dimenziójával való bensőséges kapcsolatot hivatottak megkönnyíteni. Némelyik kínai hagyományban a szertartásokat alapvetőnek tartották a kozmosz rendjének fenntartásához, és ezek több napig tartó, alaposan kidolgozott események voltak. Néhány vallási hagyomány, pl. a kvéker keresztényeké, háttérbe szorítja a rituálé szerepét, de a közösségük számára még itt is alapvetőnek tartják a „csendben való gyülekezés” szerepét. Bár a rituális dimenzió hagyományról hagyományra változik – és még egy adott hagyományon belül is változik, ahogy az ortodox kereszténység szertartásos csillogása és a mennonita találkozóház szertartásos egyszerűsége tanúsítja –, ez a dimenzió jelen van az emberiség vallási életében.

Ezen elemek – hit, gyakorlat és rituálé – nem szigetelődnek el tökéletesen egymástól, hanem együtt vannak jelen a vallásos közösség életében, és így hozzák létre annak saját, jellemző életmódját és kultúráját. Ily módon a hinduk olyan emberek, akik olyan hitek, gyakorlatok és szertartások komplexumában vesznek részt, amelyek az életmódjuk megkönnyítését szolgálják, egy olyan útét, amely egyszerre rendelkezik evilági és e világon túli dimenziókkal. Az angol nyelvben a vallás szó (religion) latin töve (religare) azt jelenti: „összekötni”. Kétféle kötelék létezik: „az emberi és az isteni” valláson keresztüli „összekötése”, valamint az emberi lények egy vallási közösségen belüli „összekötése”.

E megfontolások fényében történt, hogy a modern vallástudományban olyan értelmezése született a vallásnak, amely szerint a vallás férfiak és asszonyok olyan közössége, amelyet hitek, gyakorlatok, viselkedések és rituálék komplexuma köt össze, és ezek ezen a Módon az emberi és a szent/isteni életet igyekszenek összekapcsolni egymással. Létfontosságú azonban megértenünk, hogy a vallás e meghatározásának valamennyi dimenzióját – közösség, hit, gyakorlat, viselkedés, rituálé, Út, isteni – (a) egy adott vallási hagyomány saját kifejezésein belül lehet megérteni, valamint (b) néhány elem viszonylag nagyobb hangsúlyt kap egy adott vallásban, mint mások. Így például a vallás „közösség” dimenziója nagyobb hangsúlyt kaphat az ortodox judaizmusban, mint a taoizmusban, vagy akár a judaizmus más irányzataiban. Hasonlóan, az istenit tekinthetik egy transzcendens valóságnak, mint a judaizmusban, vagy egy immanens, bár nem felismert önvalónak is, mint néhány hindu iskolában. De az ilyen variációk nem érvénytelenítik a vallás definícióját, csupán a vallási jelenségek sokféleségét tükrözik, amire a vallás modern, akadémikus leírásának ki kell terjednie.

A fentiek fényében megkérdezhetjük, vajon Vallás-e a Szcientológia. A rövid válasz: „igen”. Ezt világosabbá tehetjük, ha vesszük a vallás fenti értelmezését, és megnézzük a Szcientológia esetét.

Az emberi élet értelmének és végső céljának tekintetében találkozunk-e a Szcientológia Egyházban a vallásos hitek saját, jellemző rendszerével? Még a Szcientológia közösséggel és annak irodalmával való legfutólagosabb ismeretség is felismerteti bárkivel, hogy a válasz: igen.

Saját irodalmuk szerint a Szcientológia „alkalmazott vallásos filozófia és technológia, amely megoldja a szellem, az élet és a gondolkodás problémáit”. „A szellem, az élet és a gondolkodás” e „problémái” nem tartósak, hanem – a Szcientológia szerint – legyőzhetőek. „A szellem, az élet és a gondolkodás problémáinak” e legyőzése – a Szcientológiában – a tudatosságban és a tudásban központosul. E tudatosság és tudás központjában a thetán és a nyolc dinamika áll. Mindegyiket meg kell magyaráznunk röviden, hogy jelezzük a Szcientológia hitének néhány központi aspektusát.

A Szcientológia szerint emberi voltunk három részből tevődik össze: a testből, az elméből és a thetánból. A Szcientológiában a thetán analóg a kereszténységben használt lélekkel és a hinduizmusban használt szellemmel. Az élet problémájának része, hogy az emberi lények elvesztették igazi természetükre vonatkozó tudatosságukat. A Szcientológiában ez magunkra mint thetánokra vonatkozó tudatosságot jelent. Ugyanakkor a magunkra mint thetánokra vonatkozó tudatosság és tudás alapvető a boldoguláshoz és a túléléshez. Az emberi lények gyakran összekeverik legmélyebb valóságukat a testtel vagy az elmével, vagy csupán testnek és/vagy elmének tekintik magukat. De a Szcientológia számára alapvető, hogy az emberi lények helyrejöjjenek, és felismerjék igazi szellemi természetüket, ami a Szcientológia nyelvén kifejezve annyi, hogy „az ember egy thetán”. Thetánként az emberi lények „szellemiek, halhatatlanok és úgyszólván elpusztíthatatlanok”.

Mivel az ember önmagára mint thetánra vonatkozó tudatosságát elhomályosították az „engramok”, vagy e tudatosság elveszett a thetánnak a testtel és/vagy az elmével való összekeverésében, a fő vallásos feladat az illető szellemiségének helyreállítása. Ez alapvető, mivel „a thetán minden teremtésnek és magának az életnek is a forrása”. E tudatosság az első fokozat egy olyan vallási út gyakorlásában, amely eljuttat bennünket – a Szcientológia szavaival élve – a Clearré váláshoz. Ahogy az emberi lények tudatára ébrednek – Szcientológia szerinti – igazi természetüknek, valamint a valóság koncentrikus köreinek, akkor – a Szcientológusok így hiszik – szabadon és teremtő módon haladhatnak az élet nyolc dinamikáján keresztül. (Lásd Mi a Szcientológia?, 1992-es kiadás.)

Az élet alapüzenete a Szcientológia szerint: túlélés, a nyolc dinamikán keresztül. Az első dinamika „önmagunk”, illetve az élet dinamikája az egyénként való túlélésre. Az első dinamika egyre táguló létezési körökön belül helyezkedik el, amelyek a nyolcadik dinamikáig, vagyis a Végtelenig terjednek ki. Mivel a nyolc dinamika felvázolása a Szcientológia alapjaihoz tartozik, érdemes lesz körvonalazni mindegyiküket. Ahogy jeleztük, a dinamikák az egyéni létezésnél, vagyis önmagunknál kezdődnek, és ennek (önmagunknak) a túlélésére ösztönöznek, majd áthaladnak a második dinamikán, amelyet a Szcientológia „alkotóképességnek” nevez, vagy „a dolgoknak a jövő számára történő létrehozásának képességét “, és ebbe beletartozik a család, valamint a gyerekek felnevelése is. A harmadik dinamika a „csoport túlélése”, az életnek azon fejezete, amelybe önszerveződő közösségek, barátok, vállalatok, nemzetek és népcsoportok tartoznak. A negyedik dinamika „az emberiség faja”, vagyis „késztetés a túlélésre az emberiségen keresztül, valamint a teljes emberiségként”. Az ötödik dinamikát az „életformák” alkotják, vagyis ez „az összes élő dolog késztetése” a túlélés felé. A hatodik dinamika a „fizikai univerzum”. A hetedik dinamika a „szellemi dinamika”, vagy késztetés arra, hogy „maga az élet túléljen”. A nyolcadik dinamika „a késztetés a Végtelenként való túlélésre”, vagy amit mások a „Legfelsőbb Lénynek vagy Teremtőnek” hívnak. „A dinamikák ismerete lehetővé teszi, hogy könnyebben szemügyre vegyük és megértsük az élet bármely vonatkozását.” (Mi a Szcientológia?, 1992-es kiadás, 149. o.) A vallásos utazás és feladat az élet egészén belül, vagy a Szcientológia szavaival élve keresztül a nyolc dinamikán bontakozik ki.

Különösen a nyolcadik dinamikán belül találkozunk azzal, hogy a Szcientológia megerősíti azt, amit mások „Legfelsőbb Lénynek” vagy „Teremtőnek” neveznek. De a Szcientológia inkább a „Végtelen” szót használja, amikor is a „minden mindenségéről” van szó. A Szcientológia „Végtelennel” kapcsolatos tartózkodásának más hagyományokban is megvannak a párhuzamai. A Végső Misztérium előtt minden hagyomány misztikusai önmegtartóztatást – sőt még csendet is – javallanak.

A Szcientológia thetánra vonatkozó hittételeinek megvan a párhuzama más vallási hagymányokban is, ugyanúgy, ahogy a nyolc dinamikának és a dolgok végső szellemi természetébe vetett hitüknek is. A Szcientológiában a vallásos keresés inkább analóg a megvilágosodás és ráeszmélés keleti eljárásaival, mint a vallásos keresés nyugati változataival, amelyek jobban hangsúlyozzák az Isteni Akarat teljesítését. Néhány tudós még azt is megkockáztatja, hogy a Szcientológia valamiféle „technologizált buddhizmus” (Lásd F. Flinn, J. Fichter, szerkesztő.: Alternatives to American Mainline Churches, New York, 1983), míg mások a keleti elmefejlesztő technikákkal való párhuzamait hangsúlyozzák. De láthatjuk a nyolc dinamikában való hitük párhuzamát a lélek Istenhez való utazásának középkori víziójával is, amely utazás a Végső Misztériummal, Istennel való azonosulásban tetőzik.

Néhány más valláshoz hasonlóan a Szcientológia a vallásos keresést túlnyomóan vallásterápiai szempontból látja, azaz az emberi probléma célbavételének folyamata olyan folyamat, amelyben az élet elveszett vagy rejtett emberi szellemi erejét vagy dimenzióját valósítják meg. A buddhizmusban a probléma és a folyamat az, hogy a felvilágosulatlantól haladnak a felvilágosulthoz, a kereszténységben a bűnöstől a megváltotthoz, a Szcientológiában pedig a „precleartől” haladnak a „Clearhez” és azon túl. Itt a Clear állapoton az ember szellemi természetére vonatkozó tudatosságot és megvalósult szellemi szabadságot értjük, amely megszabadult a múlt tapasztalatainak terheitől, és képes racionális, erkölcsös létezésre. A Szcientológiában ez a vallásos keresés természete, a vallásos törekvés célja. Ez a keresés azonban nem fejeződik be a Clear állapotnál, hanem magasabb szellemi tudatossági és képességi szintek felé folytatódik a felső, azaz „Operatív Thetán” szinteken. Az eredmények e felső szintjein az ember képes önmaga és a környezete irányítására, illetve – ahogy a Szcientológia tételei megfogalmazzák – képes „ok lenni az élet, a gondolat, az anyag, az energia, a tér és az idő felett”.

A fent vázolt hitekhez kapcsolódóan létezik vallási gyakorlat és út is. A Szcientológiának ezt a dimenzióját saját szavaikkal gyakran „technológiaként” írják le, vagyis az elvek alkalmazásának módszereiként. A Szcientológiában a vallási gyakorlat központjában az auditálás jelensége áll, melyet a Szcientológusok szentségnek tekintenek. Ez olyan eljárás, amely által az egyén tudatára ébred rejtett szellemi korlátainak, amelyek megakadályozzák abban, hogy tudatára ébredjen lényegi szellemi természetének mint thetán, és hogy rendesen gyakorolja ezt a természetét. A teljesen működő vagy megvalósított élet ezen akadályait „engramoknak” hívják. Az „E-méter” néven ismert vallási segédeszközt az auditálásban használják a hívek vagy Szcientológia követők segítésére, hogy felismerjék és legyőzzék ezeket a negatív gátakat a Clear felé vivő úton. (Lásd L. Ron Hubbard:, Az önkéntes lelkész kézikönyve, Los Angeles, 1976.) Az auditálási eljárás egy vallási specialista – olyan auditor, aki lelkész vagy képzés alatt álló lelkész a Szcientológia Egyházban – és egy auditálásban részesülő személy, a preclear között zajlik. Az auditálás meghatározott eljárásmódokat és kérdéseket használ, és úgy alakították ki, hogy a precleart képessé tegye arra, hogy tudatára ébredjen, mi is ő, és fejlessze arra való képességét, hogy hatékonyabban éljen. A Szcientológusok hiszik, hogy e gyakorlat által a személy „a szellemi vakság állapotából a szellemi létezés fényes örömébe” megy át.

Az ilyen gyakorlatoknak megvan a párhuzamuk más hagyományok szellemi tanaiban is. E hagyományok hasonlóan igyekeznek felébreszteni az ember szellemi természetét. Bár az E-méter technológiája a Szcientológiában a mi századunkra jellemző, az alapgondolat már nem. Az E-méter analóg a mandalákkal némely buddhista hagyományban, vagy a külső eszköz segítségével végzett meditációval más keleti hagyományokban.

Ezenfelül a Szcientológusok hite pontosan az, hogy L. Ron Hubbard a valóság természetének mély ismeretét érte el, valamint gyakorlati technológiát az ember igazi természetének helyreállításához. Hubbard írásai tekintéllyel rendelkeznek a Szcientológián belül, más hagyományok szent irodalmával, a hindu Védákkal, a buddhista Szútrákkal stb. analóg módon. De Hubbard mély ismeretei a Szcientológusok állítása szerint nem puszta hit tárgyai, mivel a Hubbard által megalkotott vallási út gyakorlásával szerzett tapasztalatnak kell megerősítenie őket. Ez megtalálható a régi buddhista bölcsességben is, amely elsőbbséget ad a tapasztalatnak.

A Szcientológusok gyakorlata túlmegy ezen a központi vallásos technológián és úton, mivel a Clear állapot felé haladáskor – és azon túl – az ember összes cselekedete szabadabbá, dinamikusabbá és jelentékenyebbé válik. E cél eléréséhez a Szcientológusok olvassák a szövegeiket, próbára teszik hitüket, cselekszenek a szélesebb társadalomban, fejlesztik belső életüket, házasodnak, és minden cselekedetükben és viselkedésükben igyekszenek megvalósítani hitük ideáljait. A Szcientológia irodalomban számos hivatkozás található „viselkedési kódexekre” és más etikai útmutatásokra, amelyek a Szcientológusok életét hivatottak alakítani.

A vallás nemcsak hitek, szertartások és gyakorlatok együttese, hanem az ilyen hitek, szertartások és gyakorlatok által összefogott emberek közössége is. A Szcientológiában is megtaláljuk a vallásos élet ezen dimenzióját. A világ sok részén találkozunk azzal, hogy a Szcientológusok vallásos közösségként csoportba gyűlnek. Találunk ceremóniákat, olvasást a Szcientológia Írásaiból, L. Ron Hubbard felvett előadásainak hallgatását stb. E cselekedetek szándéka az ember hithez való elkötelezettségének mélyítése és e hit ismeretének kiterjesztése másokra. A közösséget azok alkotják, akik olyan válaszokat és technológiákat találtak a Szcientológiában, amelyek az élet alapvető kérdéseire vonatkoznak. (Lásd Eileen Barker: New Religious Movements, A Practical Introduction, London, 1989.)

Következtetés: A Szcientológia ezen áttekintése fényében a vallás modern, tudományos definíciójának elemeivel összehasonlítva világos, hogy a Szcientológia vallás. Jellemző saját hitekkel és magyarázattal rendelkezik valamilyen észrevétlen, szellemi renddel kapcsolatban, saját, jellemző vallási gyakorlattal és rituális élettel bír, továbbá vannak saját nagy tekintélyű szövegei és közösségépítő tevékenységük is.

V. ISTENTISZTELŐ KÖZÖSSÉG-E A SZCIENTOLÓGIA?


Ahogy a vallás modern, akadémikus definíciója is szükségesnek találta a definíció kitágítását olyan vallási viselkedés-, gyakorlat- és hittípusokra, amelyek túlmennek a nyugati monoteisztikus hagyományok határain, úgy a modern, akadémikus definícióknak „istentisztelet“-értelmezésükben szintén túl kellett menniük a nyugati felfogáson, és magukba kellett foglalniuk a vallási és szellemi élet keleti hagyományainak gyakorlatait.

Történelmileg és globálisan tekintve, a vallás tanulmányozója az „istentiszteleti viselkedés és cselekvés” széles tartományával találkozik. A bennszülött népek kozmikus vallási hagyományai az istentiszteleti tevékenységeket a természet és a Teremtő kozmikus ritmusaihoz igazították. Jóformán a közösség minden tettét – a vadászattól a növényültetésig, a születéstől a halálig – rituális vagy istentiszteleti tevékenység előzte meg. A Nyugat történelmi vallási hagyományaiban az ima és a rituálé az istentisztelő közösség központi cselekedetei. Itt az istentiszteletbe tartozhat az Allahról való megemlékezés napi ötszöri imában, a Jahvéval való szövetség felidézése a szent napokon, valamint „Krisztus testének” felmutatása a római katolikus hit napi miséin. A Kelet hagyományaiban istentisztelet lehet akár a jógi csendes meditációja a Himalájában, akár a dzsainok ismétlődő kántálása a „megvalósult lélek” képmása előtt, vagy a kimunkált sinto rituálék a „kami” jelenlétében, amely jelen van minden vízcseppben vagy falevélben, vagy a tibeti buddhisták – akik tagadják a Teremtő isten képzetét – egész hetes „kántálás és ima” szolgálatai. Az istentiszteletre általában úgy kezdtek tekinteni a vallás modern tanulmányozói mint olyan vallási cselekvésekre, amelyek segítik az észrevétlen Szenttel való bensőséges kapcsolatot vagy a hozzá való igazodást. Globálisan és történelmileg tekintve, ez a cselekvés és viselkedés széles körét foglalja magába.

A Szcientológia Egyházon belül széleskörű istentiszteleti tevékenységet találunk; olyan cselekedeteket, amelyek a Szenttel való bensőséges kapcsolatot és a hozzá való igazodás előmozdítását szolgálják. Megtalálható ez a (fent leírt) auditálási tevékenységükben, valamint képzésükben is. Az auditálás az a gyakorlat, amely az embert „precleartől” a „Clear” felé, és azon túlra mozdítja; a Szcientológiában ez a módja az önmagunkra mint halhatatlan lényre – a „thetánra”, erre az észrevétlen dimenzióra, amely a vallási élet tárgya – vonatkozó tudatosság előmozdításának. Ugyanilyen fontos a Szcientológiában a képzés gyakorlata. Auditálással az ember szabaddá válik; képzéssel szabad marad, és megtanulja, „hogyan váltsa valóra a célt, az állapotok javítását az életben”.

Ahogy már jeleztük, az istentisztelet formái egy adott vallási hagyományban összhangban vannak az arra vonatkozó tapasztalatukkal, hogy mi is a szent és/vagy végső. A Szcientológia számára a képzés az a tevékenység, amely képessé teszi az embert arra, hogy áthaladjon a nyolc dinamikán a nyolcadik dinamika, a Végtelen felé. A Szcientológiában a képzés se nem véletlenszerű, se nem szimpla „tanulás”. Inkább egy „ellenőrzőlap” alapján való, egyéni tempóban való haladás egy precíz sorrend szerint azzal a céllal, hogy az ember nélkülözhetetlen tudást szerezzen, valamint olyan képességet, amellyel ezt a tudást a mindennapi életben alkalmazni tudja. A Szcientológiában többfajta tanfolyamot kínálnak, a bevezetőktől kezdve a „thetán végső képességeiről szóló tudást” tartalmazókig.

Az istentiszteleti tevékenység ismerősebb formái a közösségi rituálékban találhatók, amelyekre akkor kerül sor, amikor a Szcientológusok szertartásokra és ceremóniákra gyűlnek össze. A Szcientológia irodalma olyan szertartásokat és rituálékat tartalmaz, amelyek az életciklus nagyobb eseményeit jelzik: a születést, a névadást, a házasságot és a halált. A Szcientológus közösség szemlélete szerint ezek a szertartások és rituálék az élet ezen eseményeit az élet szent mélységeivel kötik össze. (Néhány szertartás és rituálé leírását lásd L. Ron Hubbard: A Szcientológia vallás c. művében, London, 1950.) A Szcientológia ezen életciklus-rituáléinak analóg megfelelői jóformán minden más vallási hagyományban megtalálhatók. Ilyen rituálék szentesítik azt a meggyőződést, hogy az emberi élet hozzá van kötve az észrevétlen, szellemi dimenziókhoz, amelyeket – ha az emberi élet teljességének és beteljesülésének elérése a célunk – fel és el kell ismerni.

Az istentisztelet cselekedetei lehetnek egyéniek és közösségiek is. Ez valószínűleg az imával kapcsolatban a legnyilvánvalóbb, de igaz a meditációs cselekedetekre és a spirituális tanokra is. Akár egyedül imádkozó szufiról van szó, akár a másokkal együtt forgótáncot járva imádkozóról, mindenképpen istentiszteleti tevékenységgel van dolgunk. Akár egyedül mélyed meditációba a buddhista a hegyoldalban, akár másokkal együtt egy szútrát kántálva, mindenképpen az istentisztelet cselekedeteivel állunk szemben.

A Szcientológiában találkozunk az istentisztelet mind egyéni, mind közösségi cselekedeteivel. A teljes szellemi szabadság felismerésének, illetve a felé való mozgásnak ez a folyamata a Szcientológiában auditálást és képzést jelent. Ennek analógiája a keleti hagyományokban a „guru–tanítvány” viszony. A „guru–tanítvány” viszonyban az istentisztelet alapcselekedetei belső tettek, amelyek – mint a hinduizmusban – előmozdítják az atman, a lélek, illetve a Végső felismerése felé való haladást. Ezek a benső mozgások bizonyos külsőséges cselekvésekkel kapcsolódhatnak össze, mint amilyenek a jógaállások vagy a légzési technikák, vagy akár bizonyos benső cselekvésekkel is, mint amilyen egy képmás vizualizálása. Ezek a benső szellemi mozgások rövidebb vagy hosszabb időszakokra terjedhetnek ki, és részei a hivő istentiszteleti tevékenységének. Több keleti hagyományban az egyén képzésének és fegyelmének a szellemi életben való növekedésre irányuló aszkétikus és meditatív cselekedetei sok hónapra vagy évre is kiterjedhetnek, és lényegében egyedüllétet is előírhatnak, amennyiben a mester megadta az irányítást. Bár a gyakorlást egyedüllétben végzik, a közös meggyőződések, hitek, a közös tettek által a hívők élete mégis összekapcsolódik a közösség életével. A Szcientológiában ez a helyes kontextus az auditálásra és képzésre, ahol a vallási tanácsadó és a beavatott személy közötti kapcsolat kulcskérdés. Megint felfedezhető a keresztény kolostori hagyományok szellemi vezetőjével, a protestáns hagyományok lelkipásztorával, a hindu hagyományok gurujával, a tibeti buddhista hagyományok lámájával való analógia.

A Szcientológiában ezek a benső és spirituális cselekedetek, amelyek az ember szellemi természetének feltárását elősegítő auditáláshoz és képzéshez kötődnek, szintén kapcsolódnak a vallásos tudás gyarapításához is. A Szcientológia kontextusában ez elsősorban L. Ron Hubbard Dianetikáról és Szcientológiáról szóló Irásainak és felvett előadásainak tanulmányozását jelenti. (De magába foglalja az általa felépített tanfolyamokat is, valamint általa írt és rendezett filmeket.) A szellemi gyakorlat és az Írástanulmányozás ezen összekapcsolódása megint csak megtalálható több hagyományban. A klasszikus hindu jógi egyidejűleg gyakorolja a mértékletességeket, és olvassa a Védáit. A jámbor mohamedán olvassa a Koránját, és megtartja a nappali böjt hónapját. E tevékenységekről azt tartják, hogy megerősítik egymást a szellemi ösvényen.

Következtetés: A Szcientológia gyakorlatának és tevékenységének ezen áttekintése fényében azt a következtetést vonom le, hogy a Szcientológia igenis foglalkozik istentiszteleti tevékenységgel az istentiszteleti helyein, az istentisztelet modern vallástudományi értelmében. A Szcientológusok istentiszteleti helyeiken végzett tevékenységei beleesnek az emberiség vallási életén belül talált sémák és gyakorlatok tartományába.

M. Darrol Bryant, Ph.D.
a vallás és a kultúra professzora - Renison College, University of Waterloo 
(Waterloo, Ontario, Canada)

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.


Kérjuk rakja össze egere segítségével a jobb felső sarokban látható képet. A kép darabjainak nem szükséges tökéletesen illeszkednie!
twth önkéntes-lelkészek drogmentes-világért  narconon fiatalok-az-emberi-jogokért CCHRlogoblack criminon alkalmazott-oktatastan
Az út a boldogsághoz Önkéntes lelkészek A Drogmentes Világért Alapítvány Narconon Fiatalok az emberi jogokért Emberi jogok Criminon Alkalmazott oktatástan